Egy kis optimizmus

Ez egy a mai nap szüleménye. Semmi extra, csak egy kis optimizmusnak nevezném. Kell már nagyon az ilyen..

Van olyan, hogy a padlón vagyok,
van, hogy még annál is lejjebb,
olyan is, hogy semmit sem akarok,
csak a múlt emlékeit éjjel.

De hiába! Nem búsulok,
még ha rám is jön az érzés,
mikor, oly álmatlanok a hajnalok,
Csak úgy dübörög a sok kérdés.

A pillanatoknak élek!-Eldöntöttem.
Melyek édes emlékekkel töltöttek el,
és nem hagyom, hogy győzzön a félelem:
hogy soha többé ezeket nem érem el.

Read more »

Feelings turned off..

  Egyre tovább, annál jobban megy. Legalább is úgy érzem. Két héttel ez előtt, szilveszterkor még azt sem tudtam igazán végignézni ha ölelkeztek, vagy bebaszottan kézen fogva sétáltak. Ma meg - illetve tegnap, mert már elmúlt éjfél - mindhárman együtt voltunk, smároltunk meg hasonlók. Először szar érzés volt látni, hallani, ahogy smárolnak, miközben engem is ölelt, de aztán már szemrebbenés nélkül végig tudtam nézni. Sőt még valamiféle grimaszt, pontosabban mosoly-félét is az arcomra rajzoltam. És már nem is volt olyan szörnyű az egész. Olyan furcsa volt, nem jó, de nem is rossz. Egyszerűen csak: Érzelmek kikapcsolása folyamatban...
Örülök, hogy itt van nekem két barátom, akik mindig figyelmeztetnek (még ha nem is hallgatok rájuk - szinte soha..). Én meg azt állítom nekik, hogy már nem szeretem. Nem mintha hazugság lenne - oké, talán még is az - mert a legnagyobb gyengém az ex-pasijaim, rájöttem. Igen, szeretem, de már felfogtam, hogy már nem leszünk együtt soha sem. Legalábbis úgy nem, mint ahogy az előtt voltunk. Lehet, sőt szinte biztos, hogy lesz még egy tucat ilyen alkalom, mint a mai, hogy csak sima kavarás, de már soha nem lesz semmi a régi. Sikerült belátnom. Eltapostam a reményt. Azt, amelyet halhatatlannak hittem, és belegondolva tényleg az. Mert fogadok, hogy kinyírod és újráéled. Lehet, hogy két óra múlva, lehet, hogy két év múlva. Épp ezért végtelen, és mindig győz. Mert már mikor azt hiszed, hogy nyertél, feláll és hátba szúr. A dög. :D
Rájöttem, hiányzik az írás. Nem mintha keveset írnék, csak szlovákul és jegyzeteket. Esszéket. Nem is lenne vele gondom ha magyarul lenne, de így.. Na de, nem erről akarok írni, nem akarom szóba hozni a sulit, sulikat.

Bitch, please..

Életem idáigi legnagyobb baromságait nem részegen követtem, hanem már kijózanodva. Ez a legjobb benne. Ilyen volt az első alkalom is, mikor együtt voltunk. Karnevál volt, és én meg a hülye fejemmel gyorsan és nagyon be akartam baszni. Igazából sikerült is, de max 1 órát ha tartott az öröm, aztán már etettem a füvet. :D Így történt, hogy már fél tizenegykor szinte teljesen jól voltam. Ő meg elég részeg. Egy baráti körünk volt, mondhatjuk, szóval már az előtt is már dumáltunk, de ez alkalom után, szinte minden nap együtt voltunk és beszélgettünk, sokat. Három héttel később kezdtünk csak el "hivatalosan" járni. Több, mint két és fél hónap, az egész nyaram, plussz meg a suli első hónapja is. És ennek már egy három és fél hónapja. Azóta bassza az agyamat. De hisz, nem csoda. Hisz én a hülye fejemmel, mindig engedek a csábításnak, aztán meg pofára baszódok. De hiába a Halhatatlan, a mai - illetve tegnapi, hagyjuk - után már nem kerül ismét a padlóra. Legalábbis nem annyira mint az előtt, biztos vagyok benne.
Ma is az elején csak ketten voltunk, és most nem én kezdtem, nem én másztam (jah, szánalmas, hogy ezért egy kissé büszke magára :D), ő volt az. Én meg engedtem, hisz mért ne? Egyszer élünk. (<-- Ráfáztam már erre sokszor, ez csak egy hülye kibeszélés, tudom.) Aztán jött ő is és szintén jól kiütötte magát. (Később azon elmélkedtem, hogy melyik "partnerem" van jobban kiütve, de nem tudtam eldönteni. :D)
  Na jó, rájöttem, ennyi elég volt, túl személyes ilyen konkrétan írni az estémről. De egy biztos, ma is szereztem olyan élményeket, amelyek megmaradnak jó hosszú időre. Főleg, hogy semmi homály nincs körülötte a józan állapotomnak köszönhetően. És a mottóm továbbra is, ennyi szenvedés után is az, hogy semmit sem bánok, amit tettem, mert akkor és abban a pillanatban azt akartam. Még ha utána fáj is, kurvára..

Read more »

Utálom a reményt a maga halhatatlan valójában..

Avagy a remény tartja életben az embereket. Ha nem lenne, szerintem már mindenki rég öngyilkos lett volna.. Jó, mi? Én is ezt mondom.. Nem biztos, hogy egyetért velem mindenki, de tuti akadnak olyanok, akik azon a véleményen vannak, mint én.
Nem hiszem, hogy meglepek valakit azzal, ha azt mondom, tegnap jöttem rá, hogy valójában mit is jelent a: "A remény hal meg utoljára." közmondás.

Read more »

Karácsonyi ajándék novella

Halii!!
Gondoltam, hogyha már itt vannak az ünnepek, írok valami ajándék történetet. Sajnálattal veszem tudomásul, nap mint nap, hogy az elmúlt két fejezethez, egy lélek sem írt megjegyzést. Tudom, hogy a ritka friss miatt, az olvasóim egyszerűen eltűntek.
Remélem, hogy azért a jövőben megélem azt, hogy olvashassak egy-két kritikát a történtemhez.
Amúgy meg: Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet!!
Puszi, Rowana

Miután felébredtem, rájöttem. Ma van december 24. Az arcomon egy hatalmas mosoly terült el, s máris szélsebesen száguldottam lefelé. Földszintre érkezve, a tekintettemmel keresni kezdtem őket, de senkit se láttam. Egy hirtelen ötlettől vezérelve a folyosó végre slisszoltam, s kitártam a hátsó ajtót. Nem törődve azzal, hogy pizsamában vagyok, kiléptem a verandára, s körbe néztem. Legnagyobb örömömre megtaláltam azokat, akiket kerestem.
Az életem két legfontosabb személye, a térdig érő fehérségben, hó csatát vívott. Lucas egy hatalmas hógolyót dobott Will felé, de a fekete farkas már eközben észrevett engem, s felém rohant. Abban a pillanatban Lucas is meglátott, s elindult felém. Will helyett, csak egy hatalmas fehér golyó közeledett hozzám. Egy pillanat alatt itt volt, s rám ugrott. A hirtelen jött súly hatására hátra estem, le földre. Rázkódtam a nevetéstől, miközben Will az óriási nyelvével végig nyalta az arcomat. Mihelyt abba hagyta, belefúrtam a fejemet a nyakába, s mélyen beszívtam a bundája illatát. S közben mosolyogva a fülébe súgtam:
-Neked is, boldog karácsonyt!
Eközben Lucas is ideért mellénk, s a mellkasa előtt összefont kézzel figyelt minket.
-Will, engem is hagyhatnál érvényesülni.-szólt, s ellenállhatatlanul rám mosolygott.
A farkas farokcsoválgatva lekászmállódott rólam, s é gyorsan felpattantam, hogy minnél hamarabb a szerelmem karjaimba lehessek. Lucass forrón megölelt, s úgy duruzsolt a fülembe:
-Én akartam neked elsőnek kellemes ünnepeket kívánni, de amint látom Will, megelőzött,-elmosolyodott- de akkor is Boldog Karácsonyt!
-Neked is.-válaszoltam neki, miközben, a fiú a kissé nyálas arcom ellenére megfogta az arcom , s mélyen a szemembe nézett. Az arca már közeledett az arcomhoz, mikor Will egy-egy vakkantás között ránk vetette magát. Mind ketten dőltünk a nevetéstől, miközben a farkas továbbra is hallatta a hangját.
Még pár percig feküdtünk, de meghallottunk a távolból egy farkas vonyítást. Will fülelt, de búcsúzóul még egyszer összenyálazott, majd lefutott a verandáról, s eltűnt a fehér tájban. Sajnáltam, hogy el kellett mennie, de tudtam, hogy neki is nagyon fontos a ő saját családja, a falkája.
Lucas felpattant, s behúzott magával a házunkba. Rá mosolyogtam és bementem a fürdőszobába. Megmostam az arcomat, majd siettem a konyhába a szerelmem után aki már az elkészített reggelivel várt engem. Pár perc alatt megettünk mindent.
Felrohantam a hálóba, hogy felöltözzem. Előkaptam egy fehér kardigánt, s hozzá egy szürke melegítőt. Miután sikeresen magamra húztam a kiválasztott darabokat, elővettem a legújabb könyvemet, s elkezdtem olvasni. Fél óra múlva lépések zajára lettem figyelmes. Lucas bejött a szobába, s mosolyogva a falnak támaszkodott.
-Hölgyem, nem is tudtam, hogy fa nélkül készülünk karácsonyozni.-viccelődött.
-Jaj, -sikkantottam fel- elfelejtettem.
Felugortam az ágyról, kézen fogtam Lucast és magam után húztam a földszintre, de a legnagyobb meglepetésemre ott állt a fenyő a nappali közepén. Igaz nem volt feldíszítve, de nagyon megörültem, hogy nem kell a mű, poros fenyőfát előhúzni a pince mélyéről.
Hatalmas mosoly terült el az arcomon, s rögtön Lucas felé fordultam.
-Köszönöm.-mondtam hálásan, s egy apró csókót leheltem az ajkaira.
-Azt hittem, hogy ma nem is kapok.-mondta a puszira utalva, miközben közelebb húzott magához, s újra -immárt szenvedélyesebben- megcsókolt.
-Talán, először inkább díszitsük fel a fát.-jött az eszembe, mikor elváltunk, s közben kacéran rá mosolyogtam, mire ő elnevette magát.
A karácsonyfa díszítés is hasonlóan jókedvűen zajlott, sőt az egész délelőtt.
Ebéd után úgy döntöttem, hogy letusolok. A zuhanyzásból, később inkább fürdés lett. A kádban pihentem, mikkor eszembe jött valami. Nem hogya fa díszítésről is elfeldkeztem reggel, de arról is csak most szereztem tudomást, hogy nincs vacsora. Elfeledkeztem az ünnepi vacsoráról.
Egy pillanat alatt, kint termettem a fürdőszobából. Felkaptam a köntösömet, s lefelé iramodtam a lécsőkön. A konyhába érkeztem, mihelyt hirtelen kitört belőlem a nevetés.
Lucas ott állt, a konyha közepén főző köténybén, s épp szedte ki a sütőből a szenesre égett sütiket. Mikor megláttam a komor, dühös arcát, még jobban elkezdtem kacagni. Oda mentem hozzá, megfogtam a konyha ruhát, kivettem kezéből a tepsit, s a tartalmát beleszórtam a szemetesbe.
- Az étel készítését inkább hagyd rám.- szóltam még mindig mosolyogva, s egy nagy puszit adtam az arcára...

Hát igen, karácsonyi novella május végén... Igazából ezt már decemeberben megírtam, de még nem volt befejezve, így még írtam hozzá pár sort. Remélem, azért valaki még elolvassa, írt hozzá megjegyzést..
Előre is köszönöm annak, aki megszán :)

Üdv. Rowana Dark

Read more »