Egyre tovább, annál jobban megy. Legalább is úgy érzem. Két héttel ez előtt, szilveszterkor még azt sem tudtam igazán végignézni ha ölelkeztek, vagy bebaszottan kézen fogva sétáltak. Ma meg - illetve tegnap, mert már elmúlt éjfél - mindhárman együtt voltunk, smároltunk meg hasonlók. Először szar érzés volt látni, hallani, ahogy smárolnak, miközben engem is ölelt, de aztán már szemrebbenés nélkül végig tudtam nézni. Sőt még valamiféle grimaszt, pontosabban mosoly-félét is az arcomra rajzoltam. És már nem is volt olyan szörnyű az egész. Olyan furcsa volt, nem jó, de nem is rossz. Egyszerűen csak: Érzelmek kikapcsolása folyamatban...
Örülök, hogy itt van nekem két barátom, akik mindig figyelmeztetnek (még ha nem is hallgatok rájuk - szinte soha..). Én meg azt állítom nekik, hogy már nem szeretem. Nem mintha hazugság lenne - oké, talán még is az - mert a legnagyobb gyengém az ex-pasijaim, rájöttem. Igen, szeretem, de már felfogtam, hogy már nem leszünk együtt soha sem. Legalábbis úgy nem, mint ahogy az előtt voltunk. Lehet, sőt szinte biztos, hogy lesz még egy tucat ilyen alkalom, mint a mai, hogy csak sima kavarás, de már soha nem lesz semmi a régi. Sikerült belátnom. Eltapostam a reményt. Azt, amelyet halhatatlannak hittem, és belegondolva tényleg az. Mert fogadok, hogy kinyírod és újráéled. Lehet, hogy két óra múlva, lehet, hogy két év múlva. Épp ezért végtelen, és mindig győz. Mert már mikor azt hiszed, hogy nyertél, feláll és hátba szúr. A dög. :D
Rájöttem, hiányzik az írás. Nem mintha keveset írnék, csak szlovákul és jegyzeteket. Esszéket. Nem is lenne vele gondom ha magyarul lenne, de így.. Na de, nem erről akarok írni, nem akarom szóba hozni a sulit, sulikat.
 |
| Bitch, please.. |
Életem idáigi legnagyobb baromságait nem részegen követtem, hanem már kijózanodva. Ez a legjobb benne. Ilyen volt az első alkalom is, mikor együtt voltunk. Karnevál volt, és én meg a hülye fejemmel gyorsan és nagyon be akartam baszni. Igazából sikerült is, de max 1 órát ha tartott az öröm, aztán már etettem a füvet. :D Így történt, hogy már fél tizenegykor szinte teljesen jól voltam. Ő meg elég részeg. Egy baráti körünk volt, mondhatjuk, szóval már az előtt is már dumáltunk, de ez alkalom után, szinte minden nap együtt voltunk és beszélgettünk, sokat. Három héttel később kezdtünk csak el "hivatalosan" járni. Több, mint két és fél hónap, az egész nyaram, plussz meg a suli első hónapja is. És ennek már egy három és fél hónapja. Azóta bassza az agyamat. De hisz, nem csoda. Hisz én a hülye fejemmel, mindig engedek a csábításnak, aztán meg pofára baszódok. De hiába a Halhatatlan, a mai - illetve tegnapi, hagyjuk - után már nem kerül ismét a padlóra. Legalábbis nem annyira mint az előtt, biztos vagyok benne.
Ma is az elején csak ketten voltunk, és most nem én kezdtem, nem én másztam (jah, szánalmas, hogy ezért egy kissé büszke magára :D), ő volt az. Én meg engedtem, hisz mért ne? Egyszer élünk. (<-- Ráfáztam már erre sokszor, ez csak egy hülye kibeszélés, tudom.) Aztán jött ő is és szintén jól kiütötte magát. (Később azon elmélkedtem, hogy melyik "partnerem" van jobban kiütve, de nem tudtam eldönteni. :D)
Na jó, rájöttem, ennyi elég volt, túl személyes ilyen konkrétan írni az estémről. De egy biztos, ma is szereztem olyan élményeket, amelyek megmaradnak jó hosszú időre. Főleg, hogy semmi homály nincs körülötte a józan állapotomnak köszönhetően. És a mottóm továbbra is, ennyi szenvedés után is az, hogy semmit sem bánok, amit tettem, mert akkor és abban a pillanatban azt akartam. Még ha utána fáj is, kurvára..
17:32
Rowana Dark
Ez egy a mai nap szüleménye. Semmi extra, csak egy kis optimizmusnak nevezném. Kell már nagyon az ilyen..
